Oldalak

2010. december 3., péntek

Sokmagvas dagasztás nélküli (DNK) házikenyér


Sokmagvas dagasztás nélküli házikenyér (DNK)

Hozzávalók:

2 csésze (2,5 dl) fehér liszt
1 csésze teljes kiőrlésű rozsliszt (vagy búza)
1,5 csésze víz
1/8 rész élesztő (5 dkg 1/8-ad része)
2 kiskanál só, 1 kiskanál cukor
kevéske olívaolaj (kb. 1 evőkanál)
lenmag, szezámmag, napraforgó- és tökmag

Egy tálba beleöntjük a liszteket, a vizet, az élesztőt, a sót és a cukrot. Egy teflonban (pl wok kiválóan alkalmas) megpirítom a napraforgó- és tökmagokat. Nem kell a teflonba semmi zsiradék, csak szárazon, barnulási pirítjuk őket. Átöntjük egy tálkába őket, hogy gyorsan kihűljenek. Aztán hozzáadjuk a magokat is a tésztához és egy kevéske olívaolajat. De ez akár el is hagyható.
Fakanállal - legjobb a lyukas fakanál - összekeverjük a kenyértésztát és hagyjuk pihenni 10-12 órán keresztül (megsüthető már 4-5 óra után is, de van idő, akkor pihenjen inkább 10 órát).
Ha letelt az idő, jól kilisztezett deszkára öntjük és ellapítjuk. Összehajtjuk (négybe: két szélét és két tetejét), mint a pogácsatésztát, ha nagyon ragad, lisztezhetjük nyugodtan, de a tésztának lágynak kell maradnia. Hagyjuk még így pihenni egy fél órát, melegítsük elő a sütőt (én légkeverős sütőben sütöm, de nem előírás), de úgy, hogy a lefedett jénai a sütővel együtt melegedjen. Kb. 10 perc után betesszük a lány kenyeret a forró jénaiba és 30 percig lefedve sütjük 250 °-on, aztán 20 percet 220 °-on fedő nélkül.

Ha megsült szép barnára kívül, beecseteljük vízzel és egy konyharuhával letakarjuk, hogy vékony ropogós héja legyen (ha nem ecseteljük, vastagabb lesz a héja).

2010. november 2., kedd

Nem csak kenyérrel él az ember - bölcsességek

Az ébredés szelleme szülessen meg azokban, kikben nem született meg; akikben megszületett, soha meg ne gyengüljön, mindig csak erősödjön!




"A SZERETET nem keletkezik, nem fakad, hanem öröktől fogva létezik.
Nincs iránya, nincs tárgya, minden lény felé egyformán árad.
Nincs kezdete, vége és közepe - kiapadhatatlan.
Egotól, vágyaktól, ösztönöktől mentes.

A szeretet forrása a ragaszkodás, kútja az ego.
Ösztöneink, vágyaink táplálják.
Iránya - megkülönböztető: egyes dolgokat, lényeket szeretünk, másokat nem.
Keletkezik és elmúlik; adjuk és megvonjuk hullámzó érzelmeinktől függve.

Mindenki öröktől fogva rendelkezik a Felismerés Bölcsességével.
Tőlünk függ, hogy szeretünk, vagy SZERETETET sugárzunk.
Amikor az ego kialszik, a szeretet forrása kiapad.
Attól kezdve a SZERETET akadály nélkül áradhat lényünkből."



"Aznap, amikor eltávozunk ebből a világból, hátra kell hagynunk mindenünket: vagyonunkat, barátainkat és még ezt az értékes testet is. Nem marad más, csupán a tudatosság, és mikor az távozik, a szellemi gyakorláson kívül nem marad más támaszunk."


Szélesmetélt tejszínes rókagombával - Tagliatelle con panna finferli



hozzávalók:

kb. 30-40 dkg rókagomba (mi úgy szeretjük, ha sok van belőle)
1 kis fej vöröshagyma
1 késhegynyi fokhagyma
kb. 2 dl húslé (vagy zöldségalaplé)
só, bors

elkészítés:

A forró olajban a gombákat addig sütjük az edényben, amíg a víz távozik belőlük. Ezután kivesszük egy szűrőbe. Az edénybe a nagyon apróra vágott hagymát, egy késhegynyi fokhagymát teszünk, üvegesre pirítjuk, majd húslével felöntjük, összeforraljuk. Ezt az alaplevet leszűrjük (vagy leturmixoljuk), majd tejszínt keverünk bele és kézimixerrel kissé felhabosítjuk. Sót, frissen őrölt borsot, esetleg egy kis chilit használjunk fűszerezésre. Ezután visszatesszük a szószba a gombákat. Friss, apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk.

Ropogós kiskenyér (DNK)


DNK = dagasztás nélküli kenyér

hozzávalók
  • 3 csésze liszt (2 csészer fehér 1 csésze rétesliszt)
  • 1,5 csésze víz
  • 1/8-ad rész élesztő (5 dkg-osból)
  • 1 kk cukor (én kávéssal tettem)
  • 2 kk só (ez ízlés szerint való, lehet 2,5 kávéskanállal is)

1 csésze= 2,5 dl

elkészítés

  1. Egy tálba beleöntjük a hozzávalókat.
  2. Összekverjük kézzel vagy fakanállal is lehet, mivel ragad. A tészta állaga nokedlihez hasonló lesz.
  3. Hagyjuk meleg helyen kelni, dolgozni. (Ebben a kenyérben az a jó, hogy nem kell vele sokat dolgozni mert egyedül dolgozik, viszont hosszú időre van szüksége. De mi nem kellünk hozzá.) Összeállítás után magára hagyjuk legalább 6-7 órára. (Én egyiket késő este összekevertem és délelőtt 10 óra körül sütöttem meg, de az időt lehet rugalmasan kezelni.)
  4. A tészta ragadós lesz, ezért jó lisztezzük meg a deszkánkat, amire kitesszük. Hajtsuk négy részbe, mint a pogácsát, hogy jó levegős legyen a tészta, mert akkor lesz könnyű, laza szerkezetű és lyukacsos.
  5. Ha összehajtogattuk, akkor lassan tegyük a sütőbe a jénai tálat és 250 fokon üresen forrósítsuk fel a sütőt.
  6. Az tésztát összehajtogatott felével lefelé tegyük bele a forró jénaiba (semmivel nem kenjük ki) és fedjük le.
  7. 30 percig sül fedő alatt.
  8. 25-30 percig sül fedő nélkül (de a sütők különbözősége miatt figyeljünk oda, nehogy megégjen!)
  9. Amikor megsült, kenegessük meg a tetejét vízzel, hogy ne legyen annyira kemény a héja, így éppen finom ropogós lesz.
  10. A vízzel átkent kenyeret kicsit letakarjuk konyharuhával és hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 250 °C
sütési mód: hőlégkeveréses


2010. május 18., kedd

Szellemi táplálék - Beavatás I-II - Óegyiptom













Elisabeth Haich (Haich Erzsébet)
Beavatás I - II

Ó-egyiptomi misztériumok

A misztikus önéletrajzi regény keretbe foglalja az óegyiptomi nagy beavatást és válogatást ad Ptanhotep főpap tanításaiból, amelyek az univerzum, az emberi lélek és a sors okkult törvényeibe engednek bepillantást. A történet fiatal hősnője számtalan lélegzetelállító lelki kalandon át ismeri fel belső vezetőjét, reinkarnációs élményeben azonosítja őt háromezer évvel korábbi tanítójával, a tisztánlátó főpappal, akitől annak idején mint a fáraó elszánt, de éretlen lánya kicsikarta a beavatást. A tanítás elkezdődik, folytatását és azt, hogy élettapasztalatok híján milyen sorsra jut a fáraólány, hamarosan megjelenő második kötetből tudhatja meg az olvasó. A misztika egész területét átfogó, és a karma, valamint a reinkarnáció törvényeit érzékletesen megjelenítő gondolatok, élmények és tapasztalatok egész tárháza nyílik meg előttünk. Elisabeth Haich ma már világszerte ismert alapkönyvét nemzedékek adták kézről-kézre titokban, hogy megismerkedjenek a tanítással, bepillanthassanak a beavatás rejtelmeibe, amelyek a bennünk rejlő mély igazságokkal ősidők óta rabul ejtették az emberi képzeletet. A vízöntő korában a lassan öntudatra ébredő emberiség előtt kitárulnak a titkok kapui: a Régi Korok és a New Age üzenete összecseng. "A könyv személyes okok miatt regényformában íródott. Mégis akinek füle van, hallani fogja, hogy minden szó az igazságot adja vissza."

Ezt a könyvet már régen olvastam, akkor az ókori- Egyiptom világa fogott meg. Nemrégiben (néhány év elteltével) újra elővettem. Érdemes regény helyett kézikönyvként gondolni rá. Ahogy egyre tapasztaltabbak leszünk, úgy bontakozik ki előttünk a könyvből addig rejtett információ.




Saláta sajttal és gombával


Saláta sajttal és gombával













Egy salátás étel, sőt húsmentes salátás étel is lehet finom. Mondom ezt azoknak, akik szeretnének fogyózni, de nem szívesen hagynak fel a megszokott étrenddel.
Kísérletezgettem mostanában és tapasztalatom szerint ha kicsit változtatunk az étrendünkön, akkor nem kell lemondani a régi finom ízekről és néhány kilogrammtól is megszabadulhatunk szinte észrevétlenül.

A recept egyszerű, a zöld része kreatívan variálható:

Jégsaláta vagy lehet madársaláta
1-2 szál újhagyma
esetleg ha csíráztattunk otthon valamit pl. retket, azt is hozzá lehet tenni

Öntet:
vajat olvasztunk (kb. egy evőkanál)
beleteszünk egy kis füstölt sajtot, ezt hagyjuk felolvasni
ebbe teszünk friss gombaszeleteket (csiperke vagy sampion, de lehet erdei is)
egy kevéske vízzel hígíthatjuk, hogy ne piruljon az edény aljára, a gomba miatt pár percig hagyjuk lassú tűzön, aztán mehet bele a tejszín. A tejszínt nem forraljuk fel, forrás előtt lekapcsoljuk. Ezután lehet ízlés szerint fűszerezni. Én bio fokhagyma port és egyéb finom bio fűszerekkel ízesítettem. Pici vegyes borssal is. Ezt tényleg ízlés szerint érdemes.

A salátára ráöntjük az öntetünket és tettem rá még mozzarella golyókat megfelezve is.
Meg lehet még szórni egy kis reszelt sajttal is (pl. Grana Padano)

Nagyon ízlett nekem és a barátnőmnek is.

Tudom, hogy a sajt, a vaj és a tejszín nem éppen fogyókúrás étel, de én nem sok kilót akartam leadni és nem szerettem volna úgy járni, hogy egy gyötrelmes böjt után nekiesek a régi megszokott étrendnek és visszaszedem amit nehezen leadtam. Inkább szelíden átalakítom az étrendem.



2010. május 5., szerda

Természetes "vegyszerek" a kártevők ellen

Örültem, mikor erre a cikkre bukkantam, mert az idén több gyümölcsöt és zöldséget termesztünk, mint a korábbi években. Ha valóban beválnak a természetes szerek, akkor nem kell aggódnom sem fogyasztáskor, sem permetezéskor. Hiszen az is veszélyben van, aki permetez.

Íme a cikk:

Hogyan készítsünk házilag "vegyszert" a kártevők

ellen?

Régen különböző növények főzeteivel próbálták elpusztítani a kártevőket és megelőzni a fertőzéseket a kertben – sikeresen. Ezért is érdemes visszanyúlni a régi, természetes módszerekhez.





Levéltetvek ellen: a csalánt és a rebarbarát 8 napig áztassuk, naponta keverjük meg, és hígítás nélkül permetezzük ki.


Gomba ellen: három maréknyi apróra vágott csalángyökeret leforrázunk két liter vízzel, 12-24 órán át állni h agyjuk, ezután ötszörösére hígítva permetezzük.



A káposztafélék
gyökérgolyva-fertőzését a torma trágyalé akadályozza meg. A torma a m onília ellen is véd.


Tormalé készítése

A tormaleveleket leforrázzuk, és kevergetve áztatjuk 15 percig. Ezt a levet négyszeresére hígítjuk, és 7-

10 naponként permetezzük. A tormát fák köré is ültethetjük. Fontos, hogy a moníliával fertőzött terméseket és lemetszett gallyakat is szedjük fel a földről és égessük el.

Lisztharmat fertőzés esetén segít egy zsúrlótea permetezés.


A málnának folyékony trágyaként kitűnő a bodzából, zsurlóból és varádicsból erjesztett és hígíto tt trágyalé. Először alkalmazzuk rügypattanás után, majd amikor már letermett. Ezzel gondoskodhatunk a következő évi bőséges termésről.


A csigák ellen hatásos szer a begónialé: egy marék begónia-hajtást áztassunk egy napig 10 liter vízben. Permetezzük be ezzel a lével azokat a növényeket, melyeket éjszaka csigák látogatnak. A csigák a fokhagyma szagát sem szeretik, ezért előnyös ha a szamócaágyást fokhagymával körbeültetjük.

Hernyófogó-öv készítése: hullámpapírt erősítsünk dróttal a fa törzse köré, néha vegyük le, és nézzük meg, van-e alatta hernyó.

Levéltetű és takácsatka ellen kiváló: a csikófark erjesztett leve ötszörös hígításban. Hatását növeli, ha 3 % spirituszt vagy 1 % kenőszappant adunk hozzá. Gombaölő hatású is. Kitűnő még a levéltetek elpusztítására a timsó keverék.

Timsó keverék elkészítése:

5 liter vízben 50 g timsót feloldunk, és ezzel az oldattal permetezzük le a fákat, bokrokat, szobanövényeket.


Paradicsom és a burgonya
szár- és gumórothadása ellen sovány tejet keverjünk össze tízszer annyi vízzel, s hetente egyszer permetezzünk vele. A paradicsom számára kitűnő folyékony trágya a káposzta leveléből készült lé: 3 kg friss levél erjesztése 10 liter vízzel.










Forrás